A Telekom idén bevezette a Magenta Moments nyereményjátékot, ami csak alkalmazással érhető el. Valaki nyert már itt valamit? Ha igen,megkapta?
A Bátyámat tavasszal értesítették, nyert egy telefont, adja meg az adatait, ahova küldjék. Minden rendben ment. Aznap késő délután kapta az újabb értesítőt a Testvérem: sajnáljuk, nem nyert telefont,több mindenkinek kiment hajnalban az értesítő, nyert valamit , egy technikai hiba lépett fel, azért kapták az ügyfelek a tájékoztatást, nyertek .(telefon főnyeremény, a többi egyéb apróságok voltak,már nem tudom mik, amit lehetett nyerni. ) . Erről a véleményem. Ezzel nagyot csalódtam a T-Mobile-ban, így átverik az embereket, egy elismert nagy bevétellel rendelkező telefonszolgáltató. Bátyám is jogosan fel volt háborodva, de sajnos nem tudtunk mit tenni. Erről csak ennyit mondtam a Családomnak: ennek a telefonnak már előre meg volt a gazdája, csak nem azt sorsolta a rendszer, akit ők akartak, ezért elintézték egyszerűen, technikai hibára fogták, így minden ajándékot azok kaptak, akiknek ők akarták adni. Ezután azonnal kitöröltem, nem veszek részt benne. Elment a bizalmam a Telekom iránt. Legszívesebben a telefon előfizetést is visszamondtam volna, csak egy cég által flottás, így nem olyan egyszerű változtatni,mint ahogy szeretném.
2024-12-08 12:07
Hozzászólások
Nem nyertem