Ahhoz voltam szokva, engem mindenki bánt ok nélkül, óvodában és általános iskolában. Középiskolában első osztályban évvége fele kezdett barátkozni velem egy pár lány, ők is csendesek voltak, de ők kimentek szünetben, így más osztállyal is találkoztak. Általuk ismertem meg egy szintén csendes lányt, aki már negyedikes volt. Egyszer odajött hozzám,kérdezte: a nyáron elmehetek hozzátok,de több napra? Én magamban: jajj,hova kerültem,kik járnak ide? Megijedtem a túlzott ragaszkodásától, váratlanul ért, nem voltam ehhez szokva. Válaszom: majd megkérdem a Szüleimet. Itthon nagy örömmel mondták,igen, mert örültek,van aki barátkozik velem. Nekem sem a barátkozással volt a gond, hanem furcsáltam lány lánynál akar aludni,és nekem ez nem ment, megijedtem,hogy szerelmes belém. Kedvesek bárkivel lehetünk, barátkozni is szabad mindenkivel, de együttaludni már nem mindegy kivel. Végül napok múlva mikor újra találkoztam a lánnyal, és érdeklődött, mondtam,jöhet. Elég sűrűn aludt itt akkoriban, mondta, nagyon szeretne a falunkban élni, később már nálunk akart lakni, és tőlünk járni dolgozni, nem volt munkája, csak itt akart elhelyezkedni, valamilyen állást keresni. A Szüleim szerencsére,abba már nem egyeztek bele itt lakjon. A Bátyám egyszer kérdezte,megnézheti e,hova járok iskolába, eljöhet e velem, legalább kirándul egyet,mert szeret csavarogni, megengedtem. Évek múlva, amikor férfit ajánlottam a lánynak, elmondta nekem, köszöni, tetszik neki, nagyon boldogok együtt ( sajnos fél év múlva az apja közbeszólt, azért váltak szét) , de megkérdezte tőlem: Miért nem a Tesód ajánlottad? Én: Nem mondtad,előtted volt a lehetőség, honnan tudjam,ha nem szólsz? Kérdeztem, ezért akartál ittaludni, később itt lakni? Válasza: igen,azt hittem,majd észreveszitek! Én: nem vagyunk gondolatolvasók, ha valaki valakit akar,elmondja neki,ha nem,az az ő baja. A lány: igazad van,én bajom, annak idején egyszer megláttam a Testvéredet az iskolában,és beleszerettem,csak nem mertem szólni,féltem, akkor veled is megszakad a kapcsolat, ha véletlen nem jövünk össze. Én: attól,hogy 2 ember nem érti egymást,attól én mèg nem szakítom meg senkivel a kapcsolatot, mindenkivel addig barátkozok, míg szeretné tartani a barátságot. Ekkor kérdeztem tőle: kérdezhetek valamit? Lány: igen. Én: Megígéred nem fogsz megharagudni és elítélni ez miatt? Lány: igen. Ekkor mondtam el, annak idején megijedtem, azt hittem szerelmes belém, annyira ragaszkodtál hozzám, ittaludtál, ide akartál költözni is. Nagyon megdöbbent a lány,mit hittem róla. Úgy szégyelltem elmondani, de nem akartam tovább titkolni előle,ha már a sors úgy hozta, kiderült miért viselkedett úgy. Ebből a tanulság az, a lehetőséget akkor kell megragadni, amikor előttünk van, nem szabad halogatni, mert nem biztos, később lesz rá lehetőség. Megértem a lányt is, de magamat is. Én beletörődtem az emberek nem szeretnek,de a lány annak idején mindig azt mondta: engem senki sem szereti,mindenki bánt,azért szeretek hozzàtok jönni,mert elfogadtok. Ugyanabban a helyzetben és körülmények közt nőttünk fel, bántalmazások közt,csak más településen, a különbség, ő vágyott a szeretetre, várta,szeresse valaki,nem volt olyan beletörődő,mint én.