Nem szoktam. Régen oltáskor nem jött házhoz a doki,mi vittük. 2 Kutyánk úgy szaladt, a harmadik nem akart menni. Apuka mondta vigyem a kettőt,Aki megy. Láttam húzza a Kutyust, akkor is amikor lefeküdt a földre. Ekkor én: cseréljünk. Egyikőnk sem tudott futni,de neki nem ártott egy kis mozgás, mert gyalogolni sem szeretett. Szerencsére hamar beleegyezett a cserébe, és mondta, vidd haza, majd zsákban elviszem biciklin! Én ölbevettem a Kutyust, elindultam, folytatni az utat. Apuka: tedd már le, kinevetnek,cipeled a Kutyát! Erre én: nem érdekel ki mit gondol rólam, a Kutyus mindennél többet ér, hogy boldog legyen. Néhányszor megálltam Vele, mert időnként csúszott a kezemből, és leraktam, újrafelvettem. Sajnos engem elítéltek az emberek, szeretem az Állatokat, de engem sose érdekelt mit gondolnak rólam, nekem sokkal többet ér az Állatok boldogsága, egészsége, mint mások véleménye rólam. Végül Apuka már visszafele akart indulni, mire én odaértem a Kutyussal. Nagy léptekkel mentek utánuk, a 15 kg körüli Kutyus a 2 kezemben. Alig értem utol, úgy mentek a Többiek Apukával. Hazafele nem kellett cipelni, mert boldogan jött a Kutyus. Zsákban biciklivel Kutyát vinni állatkínzásnak tartottam. Én mindig azt nézem, az Állatoknak legyen jó,más nem érdekel, akkor sem,ha ez miatt vita alakul ki.

Hatalmas udvarunk, kertünk van, Subi mindig szabadon oda megy, azt csinál, amit akar. Egyébként régebben elvittük sétálni a hegybe, de tavaly úgy megrántotta a férjemet, hogy operálni kellett a térdét, azóta nem sétálunk. Subi egy hatalmas, komondor fiú.