Én rontottam el a gépet, vagy egyébként is elromlott volna? A másik kérdésem, más sem tud szépen írni ezen a gépen?
Régen a kézbesítő, biciklis postásnál, később a futároknál is bevezették, adnak egy kis gépet, ott kell aláírni. A papíron úgy írunk, a kezünket letesszük, nem a levegőben tartjuk. Annak idején, amikor bevezették, akkor még egy normális női kézbesítő postásunk volt. Egyedül voltam itthon,így én mentem ki . Szokás szerint leraktam a kezem (kézfejemet,csuklómat is) a gépre, mintha egy papíron írnék, mivel ott nincsennek betűk, mint például a telefon képernyőjén, hanem úgy kell írni, mint egy tollal, csak nehezebb, nem lehet szépen, olvashatón,mert elhúzza a betűket, inkább egy vonalat húz a gép, semmi betűalakot nem lehet formálni vele. A gép nem reagált. A postásnő mondta, csak az ujjomat kell hozzáérinteni,de már erre sem reagált, ezután próbálta ő, de neki sem működött, mondta, ez elromlott. Nem haragudott, vagyis nem látszott rajta engem okolna, mégis kellemetlenül éreztem magam. Vagy így kapta a postán, rossz terméket, vagy nálam romlott el. Következő alkalommal, mikor ismét én mentem ki, csak az ujjomat érintettem hozzà, ekkor már működött. Azóta is olyan óvatosan érek hozzá, ha kezembe adja bárki, írjak alá. Ő rendes postás volt, nem volt bajunk vele. A Családunkból senki nem szeret ezzel írni, mert csak vonalat lehet vele rajzolni, és nem betűket írni.
2024-09-14 14:45
Hozzászólások
Igazából nem tudom, mit akarsz ezzel a kérdéssel elérni. Ha nem arról van szó, hogy Téged okolt, Téged hibáztatott a postásnő, akkor én egyértelműen ki akarnék belőle maradni. Ha nem akarsz belőle kimaradni, akkor még végül akár pórul is járhatsz, mert kisüthetik, hogy te rontottad el, akkor pedig szinte 100%, hogy rádkenik a gép javításának teljes költségét, annak javíthatatlansága esetén pedig kifizettetik veled egy vadonatúj ilyen kütyü árát. Az pedig - pláne bő 4 hónappal Karácsony és alig 1,5 hónappal Mindenszentek és Halottak Napja előtt - egyáltalán nem hiányozhat.
Hozzászóló szavazata: Rossz volt
Nem szeretném ha azt mondanák, én rontottam el.